A mozi feltalálása óta az italfogyasztás jelen van filmekben. Miért pont az ne lenne jelen benne? Charlie Chaplin már 1916-ban részegen tántorgott jobbra-balra a One A.M. című részeges mesterművében. Az ivás, és következményeinek ábrázolása azóta is rendszeres résztvevői a mozinak.

Ami nem is csoda! A filmek, színészek érdekesek, és mindenki tudja, hogy az érdekes emberek is mind-mind piálnak bizony néha. Persze, ezek ábrázolása nem mindig pozitív oldaláról közelíti meg az italozási kultúrát – gondoljunk csak Nicholas Cage-re a Végállomás Las Vegas-ban  – de többségében az iszogatás mégiscsak úgy jelenik meg, amilyen a való életben is: jó szórakozásként. Nem meglepő hát, hogy egyes mozikban manapság is fogyaszthatunk alkoholot, nem vagyunk kénytelenk nyálcsorgatva bámulni a filmvásznat. Az Egyesült Királyságban például gyakran kérhetünk egy korsó sört, vagy valami gyengébb minőségű bort (sicc!), de mindez semmit sem ér persze, ha egy Carlingot kortyolgatva kell néznünk, amint James Bond a bárpultnál könyökölve kortyolgatja Vesper Martinijét a Skyfall-ban. Akkor már inkább hagyjuk az egészet...

Az Egyesült Államokban többnyire sehol nincs alkohol a mozikban, szóval a legjobb esetben is csak a becsempészett Jack Daniel’s-t csepegtethetjük a kólánkba a sötétben. Mennyivel jobb lenne pedig végignézni Humphrey Bogart valamelyik remekművét egy kiváló single malt-ot kortyolgatva? Elgondolkodtató, hiánypótló lenne egy olyan mozi, ahol igazi, odafigyeléssel elkészített koktélokat rendelhetnénk a pultnál, ne adj Isten épp az aktuális előadás témájához passzolót. Nem tenne hozzá ez is egy plusszt a moziélményhez, és csábítana be több látogatót?

Ahogy továbbvittem ezt a gondolatmenetet, rögtön akadályokba ütköztem.  Néhány esetben ugyan egyértelmű lenne a választás, mint például a White Russian a Nagy Lebowski-ban, a srác fogyasztási tempója egy elég mókás, de ugyanannyira felelőtlen játék lenne, nem is beszélve a rengeteg tejszínes pia utóhatásairól. Sokkal kellemesebb lenne végig romantikázni a Casablanca-t néhány French75 társaságában, vagy a Hét évnyi vágyakozást átviszkiszáur-ozni, mi több, a Casino Royale is ezerszer jobb lenne ha valaki folyamatosan hozná a Vesper Martini-ket a nézőtérre.

A fő probléma ezzel az elmélettel, hogy a mozik többségében amit a színészek isznak egyszerüen szar! Ki akarna például bekostólni egy Alaszkai jegesmedve vadász-ba a Szórakozott professzorból, nem is beszélve a Pángalaktikus Gégepukkasztóról? Fail!

Tovább olvasva három film kerül felsorolásra, amiben a italfogyasztás főbb szerepet kapott, alatta pedig amit véleményem szerint inniuk kellett volna...

Breakfast at Tiffany’s – 1961

Amint Audrey Hepburn megjelenik egy szál törölközőbe csomagolva, cigarettát szipákolva a lehetetlenül hosszú szipkájából, mindenki számára egyértelmű, hogy itt bizony komoly party-ról szó! Elrabolt kifutó fiú, felgyulladt kalapok, modellek annyira részegen, hogy arccal borulnak a földnek és véletlenszerű, zuhanyzóban smacizó arcok teszik hihetlenül elragadóvá a filmet. Mindezt a 60-as évek New York-jában, ki nem venne részt egy ilyen éjszakán, őszintén? Lenne mit feldobni azért... A filmben végig folyik a bourbon, de talán valami stílusosabbat is megérdemelne, nemde?

Ital: meleg bourbon

A hiányzó ital: Lynchburg Lemonade: könnyű elkészíteni, még magas vendégszám esetén is. Szénsavas, citrusos bourbon koktél, friss és üde mint Audrey maga!

Van aki forrón szereti – 1959

Az utánozhatattlan Marilyn... Lehet valaki ennél kedvesebb, őrültebb és becsípettebb? A Van aki forrón szereti egy nagyon is piás film! Miss Monroe azóta is hallhatatlan mondata: „Ne hidd, hogy piás vagyok! Bármikor abba tudnám hagyni az ivást -  csak épp nem akarom”.  Több a részeg szőke ebben a filmben, mint a bulinegyedben szombat éjjel. Ha esetleg még nem láttad volna, ideje pótolni – csak ne próbáld követni őket ivásban

Ital: Bourbon műanyagpohárból, és ami a legfontosabb számunkra, Manhattan meleg vizes palackban készítve.

A hiányzó ital: Manhattan – úgy ahogy azt kell. Még mindig nem értem, hogy hogyan hozták össze a meleg vizes palackot, a hatalmas jégkockát és a fakanalat a Manhattan-nel? Valaki lehetett volna a filmes stábban aki talál valami megfelelőbbet ezeknél, nem? Talán így is elfogadható, (bitters és cseresznye nélkül is) hogy ha egy vonaton ülsz, egy tucat becsípett szőkével... De csak egyszer...

Cocktail - 1988

Van ennél többet szidalmazott, mégis titkon imádott film a bartenderek között? Kétséges... Adott egy bartender, Tom Cruise, ez már elég nagy gond. De a non-stop flairezés, a bugyuta versikék és a förtelmes, komédiába illő koktélok csak fokozzák ezt. Ding-a-Ling, Dirty Mother, Death Spasm (Halott görcs) és Friar Tuck (Tuck Barát). Viccnek is rossz! Egy jól felfújt kultúrális lufit reprezentál a film, amikor a modern bartending teljesen elveszítette a lelkét. Annyira sikkes, és annyira hűen tükrözi a kort, hogy ezért talán még érdemes is megnézni. Csak ne kelljen azt innunk amit a filmben csinálnak, pls!

Ital: Miután egy hölgy (akit Tom épp ágyba akar csalni) rendel egy vodkát jéggel, lime-mal, a bártender arcátlanul bekérdezi, nem próbálna-e ki inkább egy „Jus D’Amour”-t. Ahogy Cruise-tól megtudjuk, ez annyit jelent a „Szerelem leve”. Pfeejjjjj.

A hiányzó ital: A koktél bár egy trópusi strandon áll. Bármely más filmben a mozitörténelemben Pina Colada-t ittak volna. Azonban mivel mindenki ebben a filmben egy gigantikus seggfej, és nem mellékesen a 80-as években járunk, én valami büntető shot-okat itatnék velük, Purple Hooter-t mondjuk, vagy Pink Squirrel-t. A Pina Colada-t biztos nem érdemlik meg...

Megjelent: diffordsguide.com

Írta: Tony Conigliaro